oláh imre a dobogó legfelső fokán
Oláh Imre, a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub versenyzője kiváló formában érkezett az országos megmérettetésre, előzőleg az VI. Venásch György Emlékverseny és a Csávás István Emlékverseny egyéni első helyét is begyűjtötte.
A gyulai teniszező Balatonbogláron is remekül rajtolt, az egyéni 500-as kategóriában ütőt ragadó versenyző minden mérkőzését megnyerve ért a dobogó legfelső fokára. A gyulai teniszező az egyéni siker után párosban is versenybe szállt, ahol egészen az ezüstéremig jutott.
– Vegyes párosban hihetetlen erős mezőny gyűlt össze, nem is csoda, hogy az egyénit követően már a Balatonban éreztem magam fél lábbal – mondván, hogy ez nem lesz egy sikeres versenyszám a mai napon. Aztán sikerült 3 mérkőzést is megnyerni, s a döntőben találtuk magunkat. Azt hiszem, hogy ez a második hely aznap győzelemmel ért fel számunkra – mondta Oláh Imre.
Alt Ádám az egyéni küzdelmek 250-es kategóriájában állt rajthoz. A fürdővárosi teniszező kiváló versenyzéssel nyerte meg mérkőzésit, így bajnoki címmel zárta a seregszemlét.