Fotó: Petrovszki Krisztián
Klímavédelmi tábort szervezett a Tiszta Út Alapítvány 11–15 éves gyerekeknek augusztus 8. és 12. között Gyomaendrődön.
Petrovszki Krisztián, az alapítvány kuratóriumi tagja, alapítója lapunknak elmondta: a szervezet tavaly pályázatot írt ki a Gyulai Tankerületi Központ iskoláinak Mindenünk a fa címmel, az intézmények 2 millió 700 ezer forinthoz juthattak.
– A forrást az iskolai udvar zöldítésére, faültetésre, kerti padok felállítására, madártetető kialakítására, meteorológia állomás létesítésére, őshonos fafajok telepítésére használhatták fel. Öt iskola nyert, a gyulaiak mellett szomszédos településeké is – fejtette ki.
Fotó: Petrovszki Krisztián
Hozzátette: a pályázat megvalósításában aktív gyerekeknek idén tábort szerveztek, ahol az életkoruknak megfelelő ismereteket szerezhetnek a klímaváltozás okairól és következményeiről.
– A gyerekek pozitív élményeken keresztül ismerhetik fel, hogy mit jelent ez a saját világukban, mit tehetnek a megelőzés és az alkalmazkodás érdekében, elsősorban a természet szeretete, megőrzése, az otthoni, étkezési praktikák, a tudatos vásárlás és vízhasználat révén – mondta.
Mint megtudtuk, a program része a közös főzés, az éjszakai kalandtúra, a vízminőség-vizsgálat, és a résztvevők a környék élővilágával is megismerkedhetnek.
Fotó: Petrovszki Krisztián