Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tritonos döntősök a serdülők országos bajnokságán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. augusztus 08. 16:00
Tritonos döntősök a serdülők országos bajnokságán
Szili-Török Flóra és Nacsa Domán is remekül úszott a debreceni seregszemlén

A serdülő korosztály országos úszóbajnokságát rendezték meg augusztus 3. és 6. között a debreceni sportuszodában. A seregszemlén a gyulai Triton SE két versenyzője rajtolt el.

Nacsa Domán a négy nap alatt hat versenyszámban nyolcszor állt rajthoz, és minden versenyzésével új egyéni csúcsot úszott. Két alkalommal – 100 méter hát, 200 méter hát – fiatalabb serdülőként az igen erős mezőnyben még a B döntőbe is beverekedte magát (100 méter hát B döntő 2. hely, 200 méter hát B döntő 4. hely).

Szili-Török Flóra is fiatalabb serdülőként versenyzett, a gyulai úszó hét versenyszámban indult. Az 50 méter mellúszásban a figyelemre méltó A döntős 7. helyet érte el.

További eredményei: 100 méter mell B döntő 3. hely, 200 méter mell B döntő 5. hely, 200 méter vegyes B döntő 7. hely.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)