Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több érmet szereztek a gyulai szenior úszók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2025. november 22. 10:10
Több érmet szereztek a gyulai szenior úszók
Nemzetközi versenyeken ugrottak medencébe

Több érmet is begyűjtöttek a gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub versenyzői novemberben a 22. Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Szenior Úszóversenyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

A megmérettetésen 46 klub 326 versenyzője állt rajtkőre, a hazaiak mellett öt román, két szerb, valamint egy-egy horvát és szlovák csapat is indult.

Békés vármegyéből három egyesület vett részt a versenyen: a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület, a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, valamint a Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub. A három csapat összesen 25 érmet szerzett, a fürdővárost képviselő Csepeli Pálma négy ezüsttel, Szabó Lajos egy aranyéremmel zárta a viadalt.

A gyulai klub úszói októberben a nyíregyházi Masters NYSC Kupán is jól szerepeltek, Fehér Edit egy aranyat és két ezüstöt, Murnyák Zsuzsa négy aranyat és egy ezüstöt, Radnai Tibor két aranyat és egy ezüstöt, míg Szabó Lajos egy aranyat és egy ezüstöt gyűjtött be.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)