Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A versenyek jegyében telt a július a Gyula Barbell Sport Clubnál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. augusztus 06. 16:00
A versenyek jegyében telt a július a Gyula Barbell Sport Clubnál
Kiss András az Európa-bajnokság hetedik helyén végzett

Több versenyen is helyt álltak a Gyula Barbell Sport Club versenyzői júliusban. A fürdővárosi funkcionális fitnesz képviselői Gyulán és Hódmezővásárhelyen álltak rajthoz, a gyulai teljesítményekre pedig a koronát Kiss András Eb helyezése tette fel.

a barbell csapata a hódmezővásárhelyi versenyen

Fotó: facebook.com

Faniszló Máté vezetőedző elmondta a versenyek sora Gyulai Várfürdőben kezdődött, ahol Erőnek erejével néven rendeztek fekvenyomó és felhúzó tehetségkutató regionális versenyt július 17-én. A sportklubot itt Piroska Alíz, Guba Bernadett és Papp Viktória képviselte, mindhárman kiválóan teljesítették a kihívást.

– Betti és Alíz fekvenyomásban míg Viki elemelésben hajtott végre érvényes fogásokat. Nagyon büszkék vagyunk rájuk a szép eredmények miatt – értékelt a vezetőedző.

A folytatásban a hódmezővásárhelyi Sun City Szabadidőközpontban megrendezett Beach Throwdown The Best Crossfighter kihívása várt a gyulai versenyzőkre. A versenyen Papp Viktória és Hegyi Botond képviselte a fürdővárosi színeket. Mindkét versenyző alaposan odatette magát, hiszen Papp Viktória a negyedik helyen végzett, míg Hegyi Botond a dobogó második fokára állhatott fel.

Kiss András az olaszországi Monopolyban zajló Európa-bajnokságon képviselte a gyulai sportéletet. A Funkcionális Fitnesz Nemzeti Bajnokság egyéni második, összetett harmadik helyezettje a kontinestornán is hozta remek formáját, hiszen az előkelő hetedik helyen fejezte be a versenyt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)