Nagy Liliannát és családját köszöntötték
Fotó: Szabó Eszter
Nagy Liliannát köszöntötte a Babaruha program keretében Szabó Károly augusztus 4-én. Az önkormányzati képviselő egy Póka György-festménnyel, virággal és névre szóló babaruhával ajándékozta meg a családot.
Koszna Zsuzsannától, a kislány édesanyjától megtudtuk, Lilianna első gyermekként érkezett a családba. Hozzátette: nagyon szeretnének egy kistestvért, és az sem kizárt, hogy ikrek lesznek, mert a családban már akadnak ikerpárok.
– Nekem az Anna név tetszett, mert a dédimamám neve is ez volt, de a Lili is örök kedvencem. A párom azonban nem szeretett volna két nevet, ezért találta ki, hogy „ragasszuk össze” a két keresztnevet, hátha megtaláljuk az utónévkönyvben – árulta el.
Az édesanyától azt is megtudtuk, hogy a csöppség átalussza az éjszakákat, és a sütőtökpüré az egyik kedvenc étele.