Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Tatár Gergő üzletvezető kiemelte: a boltban a kiváló minőségű Alca falsík alatti wc tartályok most kedvezménnyel vásárolható meg, 65.680 forint helyett most 42.500 forintért juthatunk hozzá a terméhez, melyre 15 év garanciát kínálnak és a termékhez több mint 100 féle nyomólap közül választhatnak a vásárlók. Emellett hideg-meleg burkolatokat – laminált és vynil padlót is – segédanyagokat, valamint minden olyan kiegészítőt megkaphatnak az érdeklődők, amelyek egy fürdőszobához kellenek. Az üzletben a nyári akció keretében akár 15% kedvezményt kínálnak a fürdőkádakra, a zuhanykabinokra és a zuhanytálcákra.
Hozzátette: azoknak is tudnak segíteni – akár egy 3D-s tervező program segítségével –, akik ötlet nélkül érkeznek az üzletbe, a fürdőszoba kialakításának legelejétől segítik a vásárlókat. A szoba kialakításához, a szaniterek praktikus elhelyezéséhez is tudnak tanácsot adni, illetve ahhoz is, hogy miből érdemes jobbat vásárolni, valamint min lehet spórolni. Az üzletben a kivitelezéshez is tudnak szakembereket ajánlani, és lakberendezőkkel is dolgoznak együtt.
Az üzlet hétfőtől péntekig 8-tól 17, szombaton 8-tól 12 óráig van nyitva.
Cím: Békéscsaba, Berényi út 30.
Facebook: GE-ZO Fürdőszoba Stúdió
E-mail: info@ge-zo.hu
Telefon: 0630/144-9090