harmadik helyen fejezte be a tornát a gyulai amazonok nb ii.-es csapata
Fotó: Gyulai Amazonok
A gyulai csapat az A-csoportban, kiemeltként kapott szerepet, ahol a Csepel FC, a Leányfalu SE és az EX-Balatonfüred együtteseivel találkoztak. Az első ellenfél, a végül bajnoki címet szerző Csepel volt, amely ellen sokáig vezetett a Lovas Laura fémjelezte gárda, ám a mérkőzés vége előtt megfordította az eredményt a rutinosabb csepeli gárda, így a következő két mérkőzésen dőlt el a továbbjutás sorsa.
A Balatonfüred ellen Molnár Zoltánné tanítványai kétgólos hátrányba kerültek, de Csanálosi Anada és Szűcs Beatrix vezérletével meg tudták fordítani a végeredményt, amellyel megnyílt a lehetőség a legjobb 8 közé jutás felé. Az utolsó találkozón nem bíztak semmit a véletlenre, a rendkívül szimpatikus és sportszerű Leányfalunak nem hagytak esélyt, magabiztos négygólos győzelemmel jutottak csoportmásodikként a 8 közé.
Az egyenes kieséses szakaszban az egyik legerősebb gárda várt az Amazonokra, a Csepel II. együttese ellen viszont sikerült jó mérkőzésen kivívni a legjobb 4 közé jutást. Az elődöntőben a végig jól szereplő Dunaújváros volt az ellenfél, akik ellen sajnos nem úgy működött a gépezet a gyulaiak oldalán, így vereség lett a találkozó végkimenetele. A gyulai együttes a bronzéremért lépett pályára az Üllés SE ellen. A 3. helyért vívott találkozón Sovány Dorina villanásai után Szappanos Katalin is betalált, így magabiztos négygólos győzelemmel szerezték meg a bronzérmet.
A bajnokság a legjobb játékosnak Sovány Dorinát választották, aki az egyik legfiatalabb játékos volt a 16 csapat közül, valamint a gólkirályi címről is néhány góllal maradt csak le.
– Négy remek napot töltöttünk el Balatonlellén. Amellett, hogy 6 jó mérkőzést játszottunk, a csapat remekül össze tudott kovácsolódni. Végig jó egyéni teljesítmények voltak, valamint kapusposzton Szűcs Beatrix is remekelt, aki hosszabb sérülésből tért vissza a csapathoz. A csapatjáték is látványos volt, ahhoz képest, hogy első alkalommal vettünk részt strandfocin, elégedett vagyok a lányok teljesítményével. A héten már kezdjük a felkészülést, bízunk benne, hogy sikerül a bajnokságban is jó eredményeket felmutatni, ez a strandfoci bajnokság jó löketet adhat a csapatnak – értékelt Molnár Zoltánné.
A bronzérmet szerzett csapat névsora: Szűcs Beatrix, Molnár Kitti, Csanálosi Anada, Lovas Laura, Mezei Virág, Szappanos Katalin, Sovány Dorina, Hack Fanni, Paál Dalma, Molnár Ágnes, Pribék Andrea és Mészáros Viktória. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.