Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hamarosan megkezdődhet az új gyerek-víziparadicsom próbaüzeme

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2022. június 26. 11:00
Hamarosan megkezdődhet az új gyerek-víziparadicsom próbaüzeme
Már elkezdték összeszerelni a csúszdaelemeket

A tervek szerint július közepén megkezdődhet a Gyulai Várfürdő új gyerek-víziparadicsomának próbaüzeme – számolt be róla lapunknak Kun Miklós ügyvezető igazgató.

Elmondta, az ukrán háború miatt csúszott a beruházás, a török gyártó ugyanis Ukrajnából rendelte a víziparadicsom csúszdájának vasszerkezetet. Hozzátette, az alkatrészek megérkeztek, a csúszdaelemeket elkezdték összeszerelni a szakemberek.

Az igazgató megjegyezte, jövőre már biztosan érzékelhető lesz a beruházás forgalomélénkítő hatása.

Az idei főszezon kapcsán kifejtette, múlt hétvégén a 2019-es referenciaév azonos időszakának 90 százalékát érte el a vendégforgalom.

Mint ismertette, az érettségik előtt érezhetően kevesebb családos érkezett a fürdőbe, az elkövetkező időszakban kiderül, hogy ez a tendencia megmarad-e. Jelezte, az idei főszezonban nagyobb az amplitúdója a vendégmozgásnak, a hétvégék általában erősebbek, a hétköznapok gyengébbek.

Kitért rá, hogy az egy napra érkező vendégek közül sokan autóval érkeznek, számukra problémát okoz, hogy kevés a parkoló a fürdő környékén. Erre a problémára megoldást kell találni – hangsúlyozta.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)