A szolgálatot ellátó állomány összesen 167 személyt fogott el, közülük 39 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 58 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 166 személyt állítottak elő, köztük 70 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 113 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 8 súlyos és 35 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 44 személyi sérüléssel közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 8 súlyos és 35 könnyű sérüléssel végződött.

























