Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új nyereményjátékot indított a Gyulahús

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • HÍREK • 2022. május 04. 13:00
Új nyereményjátékot indított a Gyulahús
Június végéig naponta sorsolnak nyerteseket, akár egymillió forintot is nyerhetünk

Országos nyereményjátékot hirdetett május 2. és június 26. között a Gyulahús Kft., pénzt és értékes vásárlási utalványt nyerhetnek a résztvevők – tudtuk meg Tamáskovitsné Gila Éva marketingmenedzsertől.  

– Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, mint bármilyen értékben gyulai terméket vásárolniuk. Akár 10 deka párizsi vásárlásával is részt vehetnek a játékon, melynek fődíja egymillió forint. Emellett naponta sorsolunk ki egy-egy 20 ezer forint értékű ajándékutalványt, amelyet bárhol levásárolhatnak a nyertesek. Minden termékünk részt vesz a játékban – ismertette a szakember. 

Hozzátette: az egymillió forintos jutalmat a nyolcadik hét végén sorsolják ki.

– Mindezeken túl egy ajánlatunk van a Gyulára utazóknak is. A helyieknek érdemes felhívni a nem Gyulán élő rokonok és barátok figyelmét arra, hogy bárki regisztrál a Gyulai weboldalán, azonnali ajándékként egy 10 ezer forint értékű kupont kap, amit az Aqua Hotelban és a Corvin Hotelban használhat fel – mondta el.

A játékon való részvételhez a vásárlás után regisztrálni kell a www.nyerjagyulaival.hu oldalon, majd feltölteni a vásárlást igazoló blokkról az AP-kódot és a vásárlás dátumát. A szervezők azt kérik, a blokkot a vásárlók tartsák meg a nyereményjáték végéig.

A nyerteseket a https://www.nyerjagyulaival.hu oldalon teszik közzé, heti frissítéssel.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)