Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Két végzős osztály huszonkilenc diákja búcsúzott el a Karácsonyi János katolikus gimnáziumtól április 29-én. A ballagási ünnepségen elismeréseket adtak át a legjobb tanulóknak.
A gimnázium épületében tartott ünnepség után a diákok megkoszorúzták az iskola előtt álló Karácsonyi János-szobrot és a Karácsonyi János utcában lévő emléktáblát, majd átvonultak a belvárosi katolikus templomba, ahol istentiszteletet tartottak.
A tizenkettedikeseket az alsóbb évfolyamból Hudák Szabolcs búcsúztatta, majd a végzős évfolyamok nevében Árvai Natália és Szalai Donát köszönt el az iskolától. A folytatásban Lipcsei Imre, a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság főigazgatója kívánt minden jót a diákoknak, majd Bengery Zsoltné igazgató mondott beszédet.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kifejtette: a ballagóknak a járvány miatt ugyan csak három év jutott az igazi középiskolás évekből, de megismerkedhettek új dolgokkal, megtapasztalhatták, hogy a rugalmasság nélkülözhetetlen mai világban.
– Sokféleképpen élhetitek meg a jelen pillanatait. Képzelhetitek, hogy végre öletekbe hull a vágyott szabadság, de vannak, akik már érzik az ezzel járó felelősséget is. Gondoljatok mindazokra, akik segítettek, biztattak, bátorítottak benneteket az elmúlt évek során – mondta az intézmény vezetője.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A ballagáson díjazták a legjobb tanulókat. Szalai Donát a Karácsonyi János-díjat, Bojtörő Bence Péter az Apor Vilmos-díjat vehette át. Tóth Adrienn Csilla kitűnő tanulmányi eredményéért, Boros Patrik példamutató hitéletéért, Völgyesi Viktória példamutató hitéletéért és a közösségi életben végzett tevékenységéért részesült elismerésben. Árvai Natália Bíró Béla-díjat kapott. Kökényesi Mercédesz és Tokár Bogdán szorgalmukért könyvjutalomban részesültek.