Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A megjelenteket Czeglédiné Szappanos Anita igazgató köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy az elmúlt két évben csak virtuálisan tartották meg az ünnepségeket a koronavírus-járvány miatt, idén viszont a szalagavatót és a ballagást is megrendezhették. Kiemelte a diákok felnőtt, felelős hozzáállását, amiért nyitottak voltak az újdonságokra és alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez.
Felhívta rá a ballagók figyelmét, hogy legyenek büszkék a megszerzett tudásra, de gyarapítsák is azt, valamint elmondta, a diákok talán még nem értik, hogy mi értelme volt a sok tanulásnak, kihívásnak és próbatételnek, de ha eleget éltek és tapasztaltak, akkor felismerik majd az iskola jelentőségét.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az igazgató köszönetet mondott a tanároknak, osztályfőnöknek, valamint a szülőknek is az elvégzett munkáért.
A folytatásban a diákok mondtak verset, majd emlékszalagot kötöttek az iskola zászlajára.
Következett az elismerések átadása: könyvjutalomban huszonegy, pénzjutalomban négy diák részesült. Díjazták a legeredményesebb tanulókat is: a technikusi osztályban Dósa Dominika, a szakképzésben Pető Dániel lett a legjobban teljesítő végzős.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Átadták az intézmény eleki egységének legrangosabb elismerését, a Bölcs Bagoly-díjat is, amelyre az a végzős tanuló jogosult, aki az iskolában eltöltött évek alatt jó tanulmányi eredménnyel rendelkezett, példamutató magatartást tanúsított, valamint gyakorlati helyén kiemelkedő szorgalommal végezte a rábízott feladatokat. A díjat Varga Sándor József kapta.
Ezt követően átadták a Daróczy László-emlékdíjat is. Daróczy László az intézmény hentesoktatója volt, halála után a családja hozta létre az emlékdíjat, amelyet a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületével együtt adnak át. Az elismerést az a végzős hentes tanuló kaphatja, aki elméleti és gyakorlati tudásban a szakma kiválósága. A díjat idén Gurmai Szabolcs kapta meg.
A ballagási ünnepség a Szózat közös eléneklésével zárult.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba