daka zsolt és kouzsuch kornél
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Üzembejárást tartottak április 11-én a Gyulahús Kft. Béke sugárúti telephelyén, ahol jelen volt Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságának elnökjelöltje, aki a bejárás előtt Daka Zsolt ügyvezetővel tartott sajtótájékoztató.
Kozsuch Kornél elmondta: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára rendkívül fontos, hogy találkozzanak a gazdákkal, a tagjaikkal, különösen a koronavírus-járvány utáni időszakban, ezért ebben a hónapban elindították a gazdatalálkozókat.
Hozzátette: tagjaik között nem csupán termelők vannak, hanem az élelmiszer-előállítók, élelmiszer-feldolgozók – így a Gyulahús Kft. is –, az pedig fontos számukra, hogy az ő véleményüket is meghallgatva, együtt haladjanak tovább.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Daka Zsolt hangsúlyozta: a Gyulahús Kft. számára fontos, hogy tagjai lehetnek az agrárkamarának, számos területen kiváló az együttműködés közöttük, többek között a kamara által szolgáltatott – például a pályázati lehetőségekről szóló – információk segítik a mindennapi munkájukat.
Az ügyvezető elmondta: jelenleg 350 fő dolgozik a Gyulahús Kft.-nél, 2021-ben 8,3 milliárd forint nettó árbevételt értek el. Beruházási elképzeléseik között szerepel, hogy a Kétegyházi úton található üzembe költöztessék el a szárazárugyártást, ebben is kérni fogják az agárkamara segítségét.
Az orosz–ukrán háború kapcsán kiemelte: az események természetesen érintik a céget, mert ugyan egyik országban sincsenek piaci partnereik, de az alapanyag- és energiaárak emelkedése, valamint a segédanyagok elérhetősége őket is érinti.