Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ezekre a zenekarokra bulizhatunk áprilisban Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2022. március 30. 10:00
Ezekre a zenekarokra bulizhatunk áprilisban Gyulán
Elkészült a Kultúr Cafe 48 áprilisi programja

Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontember szólókoncertet fog adni

Forrás: pnsz.hu

Elkészült a Kultúr Cafe 48 áprilisi programja, három koncerttel várják az érdeklődőket a jövő hónapban a gyulai művelődési ház második emeletén és a Vigadóban. 

Kiss János szervező elmondta: a járványidőszak után ez lesz az első olyan hónap, amikor több koncertből álló havi programot tudnak Gyula város koncertkedvelő lakóinak kínálni.

– A járvány alaposan átrendezte a hazai koncertéletet. A szakma minden szereplőjét megviselte az elmúlt két év, de talán a magunkfajta vidéki szervezőket a legjobban – fejtette ki. 

– Próbálunk talpra állni. Továbbra is nagyon fontos a Kultúr Cafe 48 számára, hogy az ismert és kedvelt hazai zenekarok gyulai élő előadásainak megszervezésén túl minden rendelkezésünkre álló eszközzel segítsük a helyi együtteseket és művészeket – tette hozzá.

Elmondta: folytatják az ősszel megkezdett, Gyulai esték Szegeden című sorozatukat, ezúttal ők fogadnak szegedi fellépőket, hogy helyi együttesekkel közösen mutatkozzanak be Gyulán. Hozzáfűzte: ezúttal is szívesen látnak minden zenekedvelő gyulait a programokon. 

– Az Esti Kornél ugyan már járt Gyulán, de igazi klubkoncertje még nem volt a városban, ez lesz az első – tért át a többi programra Kiss János. – Tavaly a Kaukázus együttes nyerte meg a Dal című könnyűzenei vetélkedőt, és a zenekar Egyetlen szó című számát az év dalának választották, így őket is meghívtuk – mondta el. 

A Kultúr Cafe 48 áprilisi programjai:

  • Április 8. Syntax Error (Gyula) + The Best of Mode (Szeged) + Blue Sky Duó (Szeged) 
  • Április 16. Esti Kornél + Idegen
  • Április 29. Kardos-Horváth Jánosnak, a Kaukázus frontemberének szólókoncertje.
GYULAI HÍRLAP • 2022. március 31. 11:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)