Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pálffy Albertre emlékezett a Gyulai Városbarátok Köre március 15-én

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2022. március 16. 10:00
Pálffy Albertre emlékezett a Gyulai Városbarátok Köre március 15-én
A lapszerkesztő, író, újságíró emléktáblájánál koszorúztak

Fotó: Gyulai Városbarátok Köre

Nyolcadik alkalommal tartott koszorúzást Pálffy Albert lapszerkesztő, író, újságíró emléktáblájánál március 15-én a Gyulai Városbarátok Köre.

– A 1848-as forradalom egyik előkészítőjére, a modern magyar újságírás megteremtőjére, a köztársaság hű emberére, városunk szülöttére emlékeztünk, akit a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává választott – húzta alá Durkó Károly, a Városbarátok elnöke.

Felidézte: Pálffy Albert 1820-ban született Gyulán, iskoláit Debrecenben, Nagybányán és Aradon végezte. 1846-ban tagja volt a fiatal írók által alapított Tízek Társaságának, és Petőfi Sándor harcostársaként kiadója és szerkesztője a Márczius tizenötödike című újságnak.

A civil szervezet vezetője szerint Pálffy Albert lapját mindvégig a forradalmiság és a kritikus stílus jellemezte.

Durkó Károly emlékeztetett: 1848 augusztusától Pálffy a Biharban, Belényesen várt a jobb időkre, majd évekig a kisjenői uradalom területén, Szinte faluban húzta meg magát. 1852 után tért vissza Pestre, de letartóztatták, és a csehországi Budweissbe száműzték. Két év múlva hazatért, újra regényeket írt, lapoknak dolgozott.

Az elnök úgy vélte, Pálffy az 1880-as években írta legjobb regényeit, művei Jókai és Mikszáth műveivel mutatnak rokonságot, kitűnő korrajzok. Hozzátette: Gyulai Pál, a kor tekintélyes kritikusa elismerően nyilatkozott a műveiről.

Durkó Károly arról is beszélt, hogy a mai Ewoldt Eliz óvoda területén volt Pálffy Albert szülőháza, ahol emléktábláját 1899-ben avatták fel. A domborművet Kallós Ede készítette, a márványtáblára az emlékverset Szász Károly költő írta. A ház lebontásakor az épület közelében kialakított emlékhelyre került az alkotás, amelyet az 1990-es években vandál kezek vertek szét. Széri Varga Géza szobrászművész formázta újra emlékezet alapján.

– A forradalmár újságíró megvetette az önkényt, nem fogadta el a korlátoltságot, a tunyaságot. Vegyünk példát róla! Aki Monoknak Kossuth Lajos, Kiskőrösnek Petőfi Sándor, az Gyula városának Pálffy Albert kell hogy legyen a méltatlan elfeledés helyett – fogalmazott.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)