Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Molnár Mátét köszöntötték a Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. március 01. 15:55
Molnár Mátét köszöntötték a Babaruha program keretében
A kisfiú harmadik gyermekként érkezett a családba

Molnárné Juhász Annamária és molnár máté

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Molnár Mátét köszöntötte a Babaruha program keretében Görgényi Ernő polgármester március 1-jén. A városvezető egy Póka György-festményt, virágot és egy a baba nevével és horoszkópjával ellátott kisruhát vitt ajándékba a családnak. 

Mátéról édesanyja, Molnárné Juhász Annamária, lapunknak elmondta: kisfia június 9-én született, 3250 grammal. 

– Kisfiunk a család harmadik gyermeke, Testvérei, Sankó és Boglárka, 8 és 6 évesek. A bátyja és a nővére is sokat játszanak vele, de segíteni is tudnak: ha a pelenkázáshoz vagy a fürdetéshez kell valamilyen eszköz, szívesen elmennek érte.

– A Máté nevet a férjem találta és nagyon könnyen megegyeztünk benne, annál is inkább, mert a jelentése Isten ajándéka, így ez alapján is nagyon tetszett mindkettőnknek.

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)