A magyar parasport napja alkalmából idén is játékos programokkal igyekeztek felhívni az óvodások figyelmét a fogyatékossággal élők hétköznapi nehézségeire, sportolási lehetőségeire a törökzugi óvodában. A programon a gyerekekkel sokat beszélgettek arról, hogyan tudnak segíteni azoknak, akik mozgásukban korlátozottak.
– Február 22-én ünnepeljük a magyar parasport napját, amihez nálunk minden évben kapcsolódik valamilyen program. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek már óvodáskorban elfogadják a másságot, hiszen óvodánk sajátos nevelési igényű gyermekeket is ellát – mondta el Szűcs Éva tagintézmény-vezető.
Mint kifejtette, az óvodai rendezvényen olyan játékos feladatokkal várták a gyerekeket, amelyek által megismerkedhettek a fogyatékossággal élő emberek helyzetével. Hozzátette: az ügyességi programok, a szájjal festés és a bekötött szemmel való ügyeskedés minden évben része az eseménynek.
A tagintézmény vezetője azt is elmondta: óvodájuk idén is csatlakozik testvérintézményük, az 5-ös számú általános iskola Lélekmozgató Programjához, amelyet február 22-én rendeznek meg.
– Mindig szívesen látogatunk el erre a rendezvényre nagycsoportosainkkal, akik az iskolásokkal közösen színes, érdekes programokon vesznek részt – fejtette ki.