a gyulai együttes három mérkőzést nyerve lépett fel a tabella második helyére
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A gyulai együttes az első találkozón a szomszédvári ellenfelével találkozott. A békéscsabai gárda három vereséggel kezdte a bajnoki szereplést, így a tabella utolsó helyéről várta a találkozót. Molnár Zoltánné csapata már az 5. percben betalált riválisa kapujába. Lovas Laura találata igazi „gólcunamit” indított el, a mérkőzés lefújásáig további 11 találat landolt a békéscsabai kapuba.
A fürdővárosi együttes a folytatásban a szegedi Szent Mihály FC gárdájával nézett szembe. A hazai gárda szinte lemásolta korábbi mérkőzését, már a hatodik percben feliratkozott az eredményjelzőre. A kemény belépőkkel tarkított összecsapáson a gyulai gárda ötletes és kreatív játékot mutatott szurkolóinak, a 6-0-ás végeredménnyel zárult találkozón pedig ismét megmutatta futsaltudása legjavát.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A harmadik találkozón a hazai együttes az addig még veretlen makói riválisával csapott össze. A fürdővárosi gárda a ex-gyulai játékosokat is felsorakoztató vendégcsapat ellen is háromgólos előnyre tett szert, ám a jó teljesítményt nyújtó vendég gárda szépíteni tudott az eredményen. 3-1.
A második játékrészben ismét a gázra lépett a gyulai együttes, így magabiztos 6-1-es siker született. A hazai gárda győzelme azonban nem volt felhőtlen, Mezei Virág kulcscsont törést szenvedett.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Nehezen lendültünk bele a mérkőzésekbe, de láttam a lányokon, hogy élvezik a játékot, és ez volt a legfontosabb. Szokják egymást a játékosok a bajnokságban, emellett célunk, hogy a tanultakat tudjuk alkalmazni éles találkozókon is. Nagyon sajnálom Mezei Virág sérülését, hosszabb kihagyás vár rá, de nagyon bízunk benne, hogy gyorsan fog tudni felépülni. A csapatnak gratulálok az eredményekhez és a mutatott játékhoz is – értékelt Molnár Zoltánné vezetőedző.
Eredmények: Gyulai Amazonok–1912 Békéscsaba előre SE 12-0, Gyulai Amazonok–Szent Mihály FC 6-0 és Gyulai Amazonok–M-Foci Kft. 5-1.
A Gyulai Amazonok csapata a második helyről várhatja a folytatást. A Csongrád-Csanád megyei futsalbajnokság következő fordulóját január 22-én rendezik majd meg.