Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Győzelemmel folytatták a futsalszezont az U19-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. január 11. 16:00
Győzelemmel folytatták a futsalszezont az U19-es Amazonok
Mocorgó FC–Gyulai Amazonok 1-19 (0-10)

Az U19-es futsalbajnokságban szereplő Gyulai Amazonok csapata a Mocorgó együtteséhez utazott január 9-én. Molnár Ágnes alakulata győzelemmel szerette volna folytatni a terembajnokság újévi küzdelmeit.

kiütéses sikerrel folytatta a bajokságot a gyulai együttes

Fotó: Gyulai Amazonok

Gyulai Amazonok: Kósa Noémi, Sovány Dorina, Pribék Andrea, Hack Fanni, Mezei Virág. Csere: Árgyelán Eszter, Nagy Katalin és Bukor Zoé. edző: Molnár Ágnes.

A korosztályos együttes az utolsó fordulóban 9-1-es eredménnyel lépte át riválisát, így a tabella élén zárták a tavalyi esztendőt. A soros rivális egy 3-3-as döntetlennel mehetett pihenőre, amely után a lista középcsapataként várta a folytatást.

Az előrehozott bajnoki fordulót ennek megfelelően a gyulai együttes kezdte jobban. A lendületből támadó vendégcsapat Nagy Katalin révén már a 3. percben megszerezte a vezetést, majd a 20. percig folyamatosan mattolta riválisát. 0-10.

A 21. percben megszerezte szépítő találatát a hazai gárda, ám a folytatásban ismét csak egy csapat volt a pályán. A fürdővárosiak további 9 gólt gyömöszöltek a mindszenti hálóba, így alakítva ki a kiütéses végeredményt. A mérkőzésen több gyulai játékos is gólerősen és kreatívan játszott: Mezei Virág, Pribék Andrea és Hack Fanni is 4 gólt szerztek, Sovány Dorina, Nagy Katalin 3-3 találattal zárta a mérkőzést, Bukor Zoé pedig egy alkalommal mattolta a hazai védelmet.

Gyulai gólok: Mezei Virág 4, Hack Fanni 4, Pribék Andrea 4, Nagy Katalin 3, Sovány Dorina 3 és Bukor Zoé.

– A hét elején kérték a mérkőzés előrehozását márciusról. Jó évkezdés volt, így magabiztos győzelemmel várhatjuk a vasárnapi folytatást – értékelt Molnár Ágnes.

A Gyulai Amazonok U19-as futsalcsapat magabiztosan vezeti a tabellát. A korosztályos gárda a következő fordulóban a Szent Mihály FC „A” együtteséhez utazik a bajnoki pontokért.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)