Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Különleges, ünnepi videóval jelentkezett a gyulai PowerBeat Ütőegyüttes

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2021. december 24. 17:00
Különleges, ünnepi videóval jelentkezett a gyulai PowerBeat Ütőegyüttes
Jól ismert, magyar dalokkal készül a csapat a koncertszezonra

Karácsony alkalmából újabb videoklippel rukkolt elő a PowerBeat Ütőegyüttes. A videó már az első 24 órában több mint ezer megtekintést hozott.

– Karácsony alkalmával egy igazi karácsonyi számból készítettünk klipet – mondta el lapunknak Fábián István, a csapat művészeti vezetője. Mint megtudtuk, a csapat rendhagyó stílusban dolgozta fel a Carol of the Bells című nótát. 

Fábián István kiemelte: tudomása szerint az országban ezt a számot ütőegyüttes ilyen stílusban még nem dolgozta fel. Elmondta: a klip előkészületei egy hétig tartottak, a forgatás és a vágás pedig egy napot vett igénybe.

– Forgatás előtt egy héttel tanultuk meg a számot, majd a próba végén megszületett a gondolat, hogy készítsünk belőle klipet – mesélte, hozzáfűzve, hogy reflektorokat, derítőlapokat is vittek a forgatásra, amely a zeneiskola nagytermében történt.

A művészeti vezető azt is elmondta: szeretnének húsvétra egy újabb produkcióval előrukkolni, szintén videóval együtt. Hozzátette: nincs zenei irányzat, amit képviselnének, hiszen a klasszikus ütős muzsika mellett szívesen játsszák a jelenlegi slágereket is.

Az idei évben megyei Prima díjjal elismert ütőegyüttes nagyon várja, hogy tavasszal újra színpadon játszhasson. Mint megtudtuk, repertoárjukban magyar számok is szerepelnek majd.

– Nagyon örülünk, hogy folyamatosan követnek bennünket a különböző social média platformokon, melyeken igyekszünk minél aktívabban jelen lenni – fogalmazott Fábián István

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)