Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Alumni program az Erkelben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Farkasné Csató Katalin • MAGAZIN • 2021. december 11. 14:21
Alumni program az Erkelben
Hírek az Erkel Ferenc gimnáziumból

Dr. Dávidházi Péter egyetemi tanár előadása

Fotó: Erkel Ferenc gimnázium

Ebben a tanévben egy különleges rendezvénysorozat indult el a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban. Erről kérdeztük Zámori Ida intézményvezetőt.

– Mit takar az Alumni program?

– A Magyar Tudományos Akadémia Középiskolai Alumni Programjában az Akadémia előadói, köztük akár a mára kutatóvá érett diákok, egykori alma materükhöz fűződő kapcsolatukra építve hozzák köze­lebb a középiskolás fiatalokhoz a tudományos gondolkodás értékeit, a felfedezés, a megismerni vágyás örömét.

– Hogyan valósul ez meg az Erkel Ferenc gimnáziumban?

– A hét előadást felölelő programsorozatunk az Erkel Akadémia nevet viseli, mely jól összecseng gimnáziumunk és az Alumni program célkitűzéseivel: útvesztőkkel teli világunkban szeretnénk kapaszkodókat adni fiataljaink számára a tudomány segítségül hívásával, továbbá elősegíteni diákjaink pályaválasztását. Az Erkel Akadémián a tudománynép­szerűsítő előadások mellett lehetőség nyílik a kutatókkal folytatott aktív párbeszédre is, erősítve ezzel diákjaink kötődését szülőföldjükhöz, újabb lehetőséget teremtve a helyi szellemi, kulturális és közösségi élet gazdagítására.

Prof. dr. Csapó Benő előadása

Fotó: Erkel Ferenc gimnázium

Az első programra 2021. szeptember 30-án került sor. Prof. dr. Csapó Benő „Neveléstudományi kutatás és társadalmi fejlődés” címmel tartott előadást az eseményen részt vevő pedagógusoknak és tanulóknak. Kovács Dániel 10. osztályos diák a következőképpen számolt be élményéről.

– A prezentáció során betekinthettünk az oktatás számos aspektusába, többek között megtudhattuk, hogy bizonyos tanulmányi felméréseken hogyan szerepel hazánk, ezen felül pedig, hogy miként tudnánk fejlődni az oktatás terén. Tudomást szerezhettünk a különböző társadalomtudományok területeiről, jellegzetességeiről is. Az előadás egy interaktív szegmenssel zárult, mely során a közönség edukációval kapcsolatos kérdéseire és problémáira az előadó válasszal és megoldással szolgált.

***

A második meghívott dr. Auer Ádám egyetemi tanárt, erkeles öregdiák volt. Az október 22-ei rendezvény címe „Öt dolog, amit jogról felvételi előtt tudni érdemes”. Marksteiner Míra 10. osztályos diák számolt be a programról.

Dr. Auer Ádám közvetlen stílusával, interaktív előadásmódjával magával ragadta a hallgatóságot. Fiatalos lendülete, humoros, de elgondolkodtató ötletei mindenkinek tudtak újat mondani. Előadásának hangulata, tartalma minden jelenlévő számára emlékezetes élmény maradt. Az érdekes és hasznos prezentáció végére azt éreztem, hogy én is szívesen tanulnék jogot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

***

A harmadik programra november 19-én került sor. Dr. Dávidházi Péter egyetemi tanár rendkívül érdekes előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Veres Csenge és Vígh Nóra 11. évfolyamos tanulók a következőképpen foglalták össze élményeiket.

– A prezentáció az „Arany János elfeledett vallomásáról (Hogyan olvashatunk irodalomtörténész módjára?)” címet kapta. Elsősorban megismerhettünk pár információt Arany Jánosról, ugyanis az előadó elmondása szerint elengedhetetlen egy kevés háttértudás ahhoz, hogy mögöttes tartalmat tudjunk keresni a költő sorai között. Emellett lépésről lépésre végig követhettük egy példán keresztül azt a bonyolult és komplex folyamatot, melynek köszönhetően az előadónk felfedezett egy olyan információt, mely felett eddigi társai elsiklottak. Továbbá betekintést nyerhettünk az irodalomtörténészek világába is. A bemutató végéhez közeledve munkájáról, pályájáról lehetett kérdezni dr. Dávidházi Pétert, aki készségesen válaszolt a diákoknak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)