Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt hónapok kormányzati intézkedéseit értékelte Kovács József

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2021. december 03. 15:18
Az elmúlt hónapok kormányzati intézkedéseit értékelte Kovács József
Az országgyűlési képviselő szerint „Magyarországot előre kell vinni, nem pedig hátra”

Kovács József országgyűlési képviselő

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Több, a nyugdíjasokat, a családokat és a fiatalokat segítő intézkedést vezetett be a kormány az elmúlt időszakban – emelte ki Kovács József, a térség országgyűlési képviselője december 3-i sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett: a nyugdíjasok 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kapnak, ezt és az e havi nyugdíjat már december 2-án átutalták az érintetteknek. Hozzátette, az idősek jövő év elején is extra juttatásra számíthatnak, a 13. havi nyugdíjat februárban érkezik meg hozzájuk.

Elmondta, jövő év januárjától a minimálbér 200 ezer forintra emelkedik, a szakmunkás-minimálbér pedig 260 ezer forintra. Megjegyezte, 2022-től magasabb lesz a minimálbér, mint 2010-ben az átlagbér volt.

Arra is kitért, hogy a családi adó-visszatérítés mintegy kétmillió szülőt érint, a kormány összesen 600 milliárd forintot utal vissza a gyermekes családoknak.

Megemlítette, a 25 év alatti fiataloknak jövő év elejétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, ezzel több tízezer forintot takaríthatnak meg havonta.

Az országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy jövőre öt százalék feletti gazdasági növekedést prognosztizáltak, de elképzelhető, hogy a hat százalékot is meghaladja majd a magyar gazdaság teljesítménye.

Kovács József úgy fogalmazott, a kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje a rezsicsökkentés eredményeit. Azt is mondta, vannak, akik piaci alapokra helyeznék az energiaszektort, ami átlagban mintegy 400 ezer forintos többletterhet jelentene évente a családoknak.

Emlékeztetett, a benzin és a gázolaj árát 480 forintban maximálta kormány novemberben. Ez hozzájárul az infláció mérsékléséhez – vélekedett.

„Magyarországot előre kell vinni, nem pedig hátra” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormány folytatni szeretné a megkezdett munkát, és megvédi az eddig elért eredményeket.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)