Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hegesztő tanműhelyet adtak át a Harruckern János szakképző iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. december 02. 12:45
Hegesztő tanműhelyet adtak át a Harruckern János szakképző iskolában
A létesítményben egy elméleti oktatásra alkalmas tanterem is helyet kapott

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hegesztő tanműhelyet adtak át a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban december 2-án.

A megjelenteket Kovács József országgyűlési képviselő köszöntötte. Kiemelte: a hegesztő műhelyt az intézmény önerőből hozta létre az elmúlt két évben.

Mint mondta, a műhely létrejötte a piaci igényekre válaszol, hiszen a környéken is egyre kevesebb a hegesztő szakember, de a képzés keretein belül a kor követelményeinek megfelelően tanulhatják meg a szakma elméleti, valamint gyakorlati részét is a diákok.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Czeglédnié Szappanos Anitától, a Harruckern János szakképző iskola igazgatójától megtudtuk: a tanműhelyben a legmodernebb technológiákat szerezték be, az eszközök nagy részét – asztalokat, munkapadokat, paravánokat – viszont a tanulók saját kezűleg készítették el.

Hozzátette: a műhelyben kialakítottak egy kis tantermet, ahol szintén modern eszközökkel, például egy digitális tábla segítségével sajátíthatják el az elméleti tudást a diákok.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az ünnepségen két gépjárművet is átadtak: az egyiket a Gyulai Szakképzési Centrum dévaványai, valamint szeghalmi iskolái kapták meg, a másikat a felnőttképzési egység és a békéscsabai vizsgaközpont vehették át.

Az épület előtti szalagot Kovács József, Görgényi Ernő polgármester, Gulyás Imre, a Gyulai Járási Hivatal vezetője, Simon István Tamás, a Gyulai Szakképzési Centrum kancellárja, Jancsurák József, a szakképzési centrum főigazgató-helyettese és Czeglédiné Szappanos Anita vágták át.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)