Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tehetségponttá válhat a gyulavári iskola

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2021. október 22. 12:30
Tehetségponttá válhat a gyulavári iskola
A természettudományos területet erősítené a tagintézmény

Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Szakmai napot tartottak a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézményében október 22-én. Az esemény központjában egy továbbképzés állt, melyet Turmezei Mónika, a Nemzeti Tehetségközpont képzője tartott Tehetségbarát tanítási módszerek címmel.

Bohus Márta tagintézmény-vezető lapunknak elmondta: a továbbképzésen az iskola összes pedagógusa részt vett, hiszen kiemelten fontosnak tartják, hogy bővítsék módszertani kultúrájukat. 

– Azt valljuk, hogy nekünk is alkalmazkodnunk kell a mai kor gyermekéhez, ezért veszünk részt rendszeresen továbbképzéseken. A legfontosabb célunk megtanítani a fiataloknak, hogy higgyenek magukban – fejtette ki. 

Csontosné László Anikó, a Dürer Albert általános iskola vezetője köszöntőjében kiemelte: a képzés első lépése lehet annak, hogy a tagintézmény tehetségponttá váljon, majd akkreditációt szerezzen. Hangsúlyozta: a tehetségpontok hitelesebbé, eredményesebbé válnak a környezetükben, az ott dolgozóknak pedig lehetőségük nyílik jó gyakorlatok megismerésére, bemutatására.

Bohus Márta, a Bay Zoltán általános iskola tagintézmény-vezetője 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Emellett a tehetségpontok lehetőséget kapnak az EU-s pályázatokon való részvételre, és a Nemzeti Tehetség Program pályázatain plusz pontszámot kaphatnak – részletezte. 

Lapunknak hozzátette: már tavaly megfogalmazódott a szándék azzal kapcsolatban, hogy a névadó Bay Zoltán emléke előtt tisztelegve az iskola természettudományos vonalát erősítsék, aminek eddig is voltak hagyományai a tagintézményben.

– A szakmai nappal szeretnénk segítséget nyújtani a szervezett tehetséggondozó munka megvalósításához. A természettudomány kiemelkedő helyet foglal el a magyarországi oktatásban, az idei évtől az országos kompetenciamérést is kibővítették a természettudományos területtel. A Gyulai Tankerületi Központ is lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy az oktatásban nagyobb hangsúlyt kaphassanak a természettudományos témák, illetve hogy a tanulók körében egyre népszerűbbek legyen e tantárgyak, és egyre többen válasszák a mérnöki, természettudományos, informatikai pályát – ismertette. 

Csontosné László Anikó, a Dürer Albert általános iskola vezetője

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Elmondta: a fenntartó mindehhez szakköri órák és tehetséggondozó foglalkozások órakeretének biztosításával nyújt segítséget a tagintézménynek. Kifejtette, szakmai sikerek csak a fenntartóval és a társintézményekkel együttműködve érhetők el, ezért megújították az együttműködési megállapodásokat a körzetbe tartozó óvodákkal, az Erkel Ferenc gimnáziummal kötött megállapodás alapján pedig a végzős tanulók bekapcsolódhatnak a gimnázium által szervezett Öveges-labor foglalkozásaiba. Az iskola diákjai emellett részt vehetnek a központi felvételire irányuló felkészítő foglalkozásokon, természettudományos vetélkedőn. 

Az eseményen Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató az intézménynek programozható legócsomagot adott át, amivel a tanulók programozási képességeit, algoritmikus gondolkodását igyekeznek majd fejleszteni a pedagógusok. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)