harminckét diáknak ítélték oda idén a bay zoltán tanulmányi ösztöndíjat
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
A megjelenteket Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. Mint mondta, sok országban hangzik el kritikaként, hogy nem becsülik meg a megszerzett tudást.
– Mindig van feladatunk annak érdekében, hogy a tudást kellő megbecsülés övezze – fogalmazott a városvezető, hozzátéve, hogy a fürdővárosban az elmúlt évtizedben sokkal nagyobb figyelmet szenteltek az oktatás-nevelés kérdéskörének, mint korábban. Folyamatosan korszerűsítik az óvodákat, iskolákat, valamint mindent megtettek a gyulai felsőoktatás megmaradásáért.
Hangsúlyozta: hét évvel ezelőtt a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat is ennek a szellemében alapították. Első alkalommal negyvenöten pályáztak, ezért a támogatottak kezdeti, húsz fős létszámát harminckettőre emelték később, idén pedig hetvenen adták be a kérelmüket, a legtöbben, mióta meghirdették a pályázatot.
a megjelenteket görgényi ernő köszöntötte
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
A polgármester köszöntője után Király Dominik adott elő egy dalt szaxofonon, majd következett a díjak átadása.
Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat vehettek át a következő középiskolás tanulók: Herman Dávid Tamás, Kovács Viktória, Lázár Aliz, Poczik Zsófia, Pozsár Kincső, Sebestény Janka, Serfőző Anna, Szabó Tímea, Szalai Donát, Székács Kristóf és Székács Márk.
A felsőoktatási intézmények tanulói közül a következőket díjazták az ösztöndíjjal: Balássy Fanni Eleonóra, Balogh Vivien, Berki Tünde, Bildné Molnár Ágnes Zsuzsanna, Boros Menta, Bozó Anna Róza, Czégény László, Fáskerti Petra, Fodor Dóra Antea, Fodor Sára, Guti Boglárka, Horváth Anna Judit, Mátyási Zsombor, Molnár Réka, Nicoara Eszter, Orbán Martin, Sebestény János, Szabó Patrik András, Szép-Gergely Zsófia Helga, Tokaji Csenge és Zámbó Verona.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor