Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Belestünk a Gyula Rouge konyhájába – 5. rész

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2021. október 08. 17:00
Belestünk a Gyula Rouge konyhájába – 5. rész
Bróda Ferenc séffel almás, morzsás süteményt készítettünk

Emelt szintű bisztróellátással várja a fürdővárosiakat a legújabb helyi étterem, a Gyula Rouge. A vendéglátó étlapját és konyháját egy nemzetközi hírű séf segítségével alkották meg, kínálatukban számos különlegesség szerepel, az étterembe pedig elsősorban a helyieket invitálják. Gasztrosorozatunk ötödik részében bepillanthattunk a kulisszák mögé. Asztalt foglalni a 06-30/294-6107-es telefonszámon lehet.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hozzávalók 4 személyre
  • 4 db Idared alma
  • 10 dkg kristálycukor
  • csipetnyi őrölt fahéj
  • csipetnyi őrölt szerecsendió
  • csipetnyi só
Morzsához:
  • 15 dkg barna cukor
  • 15 dkg vaj
  • 30 dkg finomliszt

Meghámozzuk az almákat, felkockázzuk, főzőedényben a cukorral, fahéjjal, szerecsendióval,sóval összefőzzük, körülbelül 6-8 perc alatt. A lisztet, vajat egy keverőtálban az ujjaink segítségével szétdolgozzuk addig, amíg egy morzsaszerű állagot kapunk, ne legyenek benne vajdarabok. Ezután óvatosan belekeverjük a barna cukrot. A főtt alma kompótot sütőedénybe tesszük, rárakjuk a morzsát, 170°C fokos sütőben aranybarnára sütjük. Vanília fagylalttal tálaljuk.

5700 Gyula,
Városház utca 17–19.
Szent Flórián ház udvar
06-30/294 6107
info@gyularouge.hu

GYULAI HÍRLAP • 2021. október 08. 17:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)