A szolgálatot ellátó állomány összesen 213 személyt fogott el, közülük 46 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 78 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 174 embert állítottak elő, köztük 83 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 95 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 33 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 49 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 14 súlyos és 33 könnyű sérüléssel végződött.























