Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai PowerBeat Ütőegyüttest és a Patrióta Gyulai Kisvendéglőt is kitüntették a VOSZ gáláján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. október 03. 11:00
A gyulai PowerBeat Ütőegyüttest és a Patrióta Gyulai Kisvendéglőt is kitüntették a VOSZ gáláján
Az eseményen átadták a Prima-díjakat és Kiváló vállalkozó elismeréseket

A gyulai PowerBeat Ütőegyüttest és a Patrióta Gyulai Kisvendéglőt is kitüntették a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Békés megyei szervezetének gáláján. A rendezvényt október 2-án tartották a Vigadóban, ahol átadták a Prima-díjakat és a Kiváló vállalkozó elismeréseket is.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az eseményen Nagy Mihály László, a VOSZ Békés megyei szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, ő 1990-ben, kezdő vállalkozóként lépett be a szövetségbe, majd 1999-ben lett a megyei szervezet elnöke. Kiemelte: nagyszerű elnökök közé került, rengeteget tanult tőlük. Beszédében megemlékezett Demján Sándorról, a szervezet egykori országos elnökéről, a Prima-díj alapítójáról is.

A köszöntő után a PowerBeat Ütőegyüttes adott műsort, majd ők vehették át a 2021-es zeneművészeti Prima-díjat. Az elhangzott laudációból kiderült, a tagok 8-10 éves koruk óta a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, belőlük állította össze az együttest Fábián István zenekarvezető. Kezdetben a valódi hangszerek mellett háztartási eszközökön is játszottak, majd a Kodály-programnak köszönhetően az ütőegyüttes is új, komolyabb hangszereken kezdhetett játszani. A gyulai események kedvelt fellépői, a 28. Erkel Diákünnepek könnyűzenei kategóriáját megnyerték, céljuk pedig az, hogy országos fesztiválokon és versenyeken szerepelhessenek.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gálán Kiváló vállalkozó címmel ismerték el Csiszér Árpádot és Csiszérné Nyári Katalint, a Patrióta Gyulai Kisvendéglő tulajdonosait. Az éttermet 2008 októberében nyitották meg, céljuk a helyi értékek kutatása, megőrzése, fejlesztése, a magyar hagyományok szerint. Korábban elnyerték Az év feltörekvő étterme címet, szerepeltek a Dining Guide Top 100 étteremkalauz kiadványban, Az év kisvendéglője versenyben másodikak lettek, valamint Az év étele címet is nekik ítélték.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A rendezvényen Prima-díjat kapott a Békés Megyei Mentőalapítvány, valamint a Balkán Táncegyüttes, amelyet fennállásuk harmincadik évfordulója alkalmából is köszöntöttek. Kiváló vállalkozó elismerést kapott Kucseráné Baranyi Katalin, a békéscsabai Prima-Protetika Kft. ügyvezetője, Kuruczné Tóth Tímea és Kurucz Norbert, a békéscsabai e-Management Controlling Kft. tulajdonosai, Apáti Nagy István és Kecskeméti Mihály, a békéscsabai Ferro Projekt Kft. vezetői, Papp József mezőhegyesi vállalkozó. Vodova János, a gyomaendrődi Skylotec Hungary Bt. ügyvezetője egy meghívót vehetett át, amely a budapesti Vállalkozók Napjára szól.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)