Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Napi 20 perc mozgás lenne a minimum a szívünk egészsége érdekében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. szeptember 26. 14:35
Napi 20 perc mozgás lenne a minimum a szívünk egészsége érdekében
A szív világnapját ünnepelték a Gál Ferenc Egyetemen

A szív világnapja alkalmából tartottak egészségvédő és prevenciós programokat a Gál Ferenc Egyetemen ma, szeptember 26-án. A rendezvényt 9 órakor nyitották meg, majd gyógytorna-bemutatóra és közös futásra várták az érdeklődőket.

dr. Beke Szilvia

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A megnyitón dr. Beke Szilvia dékánhelyettes kiemelte: a rendezvény 21. alkalommal rendezik meg, és tizedszerre tartják a gyulai oktatási intézmény falai között.

Sajnálatos módon Európában még mindig nagyon magas a szív- és érrendszeri betegség miatt elhunytak száma. Száz elhunytból ötvenen ebbe a betegségbe halnak bele, miközben ez egy megelőzhető betegség lenne, ha az életmódunkra, a táplálkozásunkra és a testmozgásra odafigyelnénk, illetve kihasználnánk azokat a szűrővizsgálatokat, amelyek a mindennapokban ingyen is elérhetők. 

Beke Szilvia lapunknak kiemelte: a Magyar Kardiológusok Társasága legalább napi 20 perc sétát ajánl, nagyon fontos lenne, hogy fiatal és idős korban is igyekezzünk ennyi mozgást a hétköznapjainkba beiktatni. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Mára is terveztünk gyógytornát, állapotfelmérést és rajzpályázatot is hirdettünk, amire több mint száz alkotás érkezett – emelte ki az esemény egyik szervezője. 

A helyszínen megtekinthető volt a Békés megyei koraszülött-mentőautó. Kihirdették a rendezvényhez kapcsolódó rajzpályázat eredményeit, valamint a „Kihívások ideje” elnevezésű játék győzteseit. 

A szervezők idén a „Kihívások ideje” címmel életmódváltó pályázatot hirdettek, melyre minden egészségesebb életmódra vágyót vártak, a legsikeresebbeket díjazták is. Első helyen végzett Cseresznyés Erzsébet, a második helyet Petrás Lászlóné szerezte meg, harmadikként Petrás László vehette át ajándékát.

A szervezők tájékoztatása szerint a szív világnap rajzpályázat és kihívás nyerteseit

Óvodai korcsoport: I. Mile Jázmin Gréta, II. Szántó Vivien, III. Csengery Zsejke

Alsó tagozat: I. Ferenczi Máté, II. Csabay Lajos Bene, III. Farkas Dóra

Felső tagozat: I. Kocsis Nóra, II. Papp Renáta

Kihívások ideje: I. Cseresznyés Erzsébet, II. Petrás Lászlóné, III. Petrás László

Különdíj: Vajda Henriett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)