Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hit, hivatás, tudomány

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. szeptember 21. 14:00
Hit, hivatás, tudomány
Online tartott konferenciát a Gyulai Egészségügyi Főiskoláért Alapítvány és a Gál Ferenc Egyetem

Hit, Hivatás, Tudomány címmel rendezett online konferenciát a Gyulai Egészségügyi Főiskoláért Alapítvány és a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara szeptember 21-én.

Az eseményen Kozma Gábor, a GFE rektora, diakónus köszöntötte a hallgatókat. Mint mondta, az alapítvány részvétele egyben üzenet is, hiszen egy alapítvány a társadalmilag hasznos célok megvalósulását segíti.

A rektor köszönetet mondott a Gyulai Egészségügyi Főiskoláért Alapítványnak, amiért sok éve részesei a gyulai kar életének, saját szervezésű programjaikkal gazdagítják a szakmai életet.

Kiemelte: konferenciájuk címében a társadalom legfontosabb dolgait nevesítik, életünk útjelzőit.

Az eseményen elsőként Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke tartott előadást az egyházi kórházak missziójáról, majd Papp Miklós morálteológus, főiskolai értekezett a hitről és a hivatásról. Gellén Márton rektori főtanácsadó Hivatás és tudomány címmel adott elő, Várkonyi Tibor egyetemi tanárnak pedig A hivatás a gyakorló orvos szemszögéből című előadását hallgathatták meg a résztvevők.

Ritz Judit, a Bálint Sándor Egyházmegyei Szeretetszolgálat főigazgatója, főiskolai docens az idősellátás egyházi feladatairól beszélt, Czagány Gábor református lelkész, docens pedig a hitről, erkölcsről és gazdaságról. Utolsóként Beke Szilvia, a Gyulai Egészségügyi Főiskoláért Alapítvány elnöke, egyetemi tanár, dékán tartott előadást, Hivatásgyakorlók párbeszéde – szociális és ápolási intézmények kerekasztala címmel.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)