Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gulyás: a negyedik hullám Magyarországra is megérkezik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2021. augusztus 21. 16:03
Gulyás: a negyedik hullám Magyarországra is megérkezik
Az országot nem kell lezárni

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, továbbra is az oltás a vírus elleni egyetlen hatékony védekezési eszköz, ezért mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát.

Minden vakcina egyforma védettséget biztosít, akiket pedig nem oltanak be, azok nagy valószínűséggel meg fognak betegedni, míg azoknál, akik felveszik a vakcinát, az 5,5 millió eddigi oltott alapján a megbetegedés esélye 0,2 százalék, és akkor is lényegesen enyhébb lefolyás mellett – közölte.    

Az országot nem kell lezárni, a kormánynak nincs ilyen szándéka, emellett az oktatásban és a munkahelyeken sincs szükség korlátozásokra – mondta a miniszter.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)