Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Régiós éremeső a gyulai úszóktól

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. július 12. 14:00
Régiós éremeső a gyulai úszóktól
Öt bajnoki címet nyertek a Gyulai Várfürdő versenyzői a regionális bajnokságon

A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont a 2021-es Regionális Delfin Bajnokság küzdelmeinek július 10–11. között. A legkisebb korcsoportokban a Gyulai Várfürdő két versenyzővel képviseltette magát.

öt bajnoki címmel tértek haza a régiós bajnokságról a gyulai úszók

Fotó: facebook.com/varfurdo

Fekete Tamás úszóedző elmondta, a verseny a legkisebbek legnagyobb megmérettetésének számít, hiszen ott az érmekért és a helyezésekért szálltak vízbe a versenyzők. Kiemelte: Gál Kincső és Abrudán Gábor ranglistás helyezéseik alapján komoly esélyesként érkeztek a régiós versenyre. A fürdővárosi úszók alaposan kitettek magukért, a kettős öt aranyérmet, három ezüstöt és egy ötödik helyezést értek el.

– Hatalmas gratuláció a versenyzőinknek és hatalmas köszönet a Gyulai Várfürdő Kft.-nek, hogy minden feltételt biztosított ahhoz, hogy tanítványaink ilyen magas színvonalon képviselhették városunkat és klubunkat. Köszönet a szülőknek a kitartásért és a nem mindennapi áldozatért, amit nap mint nap meg kell hozniuk – mondta Fekete Tamás.

Eredmények: Gál Kincső 400 m gyors, 200 m gyors, 100 m gyors és 200 m vegyes 1. hely, 50 m gyors 2. hely. Abrudán Gábor 200 m hát 1. hely, 100 m, 50 m hát 2. hely és 100 m gyors 5. hely.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)