Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ütemterv szerint halad a honvédségi Airbus harci helikopterek gyártása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2021. július 07. 21:00
Ütemterv szerint halad a honvédségi Airbus harci helikopterek gyártása
A gyulai gyárban az első körben 200 magasan képzett munkás dolgozik majd

A tervezett ütemben halad a Magyar Honvédség 16 Airbus-helikopterének gyártása, a járművek leszállítása 2023-ban kezdődhet – mondta el az MTI-nek Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos telefonon szerdán. Elhangzott az is, hogy a gyulai gyárban az első körben 200 magasan képzett munkás dolgozik majd, és ez további fejlesztésekkel 400-ra emelkedhet. A gyár mellett felállítandó felületkezelő üzemben további 100-150 ember foglalkoztatását tervezik 4-5 év után.

Bokrétaünnepséget tartottak május 6-án az épülő gyulai Airbus-gyárban, felvételünk akkor készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A kormánybiztos Bruno Evennel, az Airbus Helicopters vezérigazgatójával áttekintette a magyar közepes harci helikoptereket gyártó program helyzetét a cég marseille-i összeszerelő üzemében.

Maróth Gáspár elmondta, hogy az Airbus vezetője és csapata, valamint a gyári munkások részletesen bemutatták a készülő helikopterek gyártási folyamatát.

A koronavírus-járvány dacára a gépek mérnöki tervezése, gyártása és összeszerelése az eredeti ütemterv szerint halad. Az első három évben a helikoptereknek jórészt csak a tervezése zajlott, ez jelenleg 85 százalékos készültségen áll, ennek ellenére az első gépek összeszerelése már elindult a szerelőszalagon.

A kormánybiztos rámutatott, hogy ez úgy lehetséges, hogy a tervezés utolsó 15 százaléka már csak a gépek végső felszerelését (elektronikai szenzorok, különleges képességek) érinti, és a gyártás kezdeti fázisában ezekre még nincs szükség.

A szerdai vezetői találkozón szintén napirenden voltak a gyulai összeszerelő üzem további fejlesztését érintő stratégiai döntések. A gyár fejlesztése szintén ütemterv szerint halad, az Airbus Helicopters 2022 végétől számít az itt készített alkatrészek termékportfóliójára Marseille-ben.

A gyulai gyárban az első körben 200 magasan képzett munkás dolgozik majd, és ez további fejlesztésekkel 400-ra emelkedhet. A gyár mellett felállítandó felületkezelő üzemben további 100-150 ember foglalkoztatását tervezik 4-5 év után.

A kormánybiztos kiemelte, hogy az Airbus Helicopters a legmagasabb hozzáadott értékű technológiát hozza a közel húsz hektáros területen 2020 decembere óta épülő gyulai üzembe: az összes Airbus helikopter lelkét itt fogják gyártani. A gyár bokrétaünnepségét 2021. május 6-án tartották.

Maróth Gáspár végezetül aláhúzta, hogy Franciaország az európai légijárműipar fellegvára, ezért a megbeszélései során azt is áttekintették, hogy Magyarországnak milyen konkrét lehetőségei vannak arra, hogy a jövőben aktívan bekapcsolódhasson a légijárműgyártási iparágba. Ezek a tárgyalások még kezdeti fázisban vannak, de nagyon ígéretesek – fogalmazott a kormánybiztos.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)