A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben foglalt követelmény alapján tájékoztatom, hogy Gyula Város Önkormányzata 2021. június 24-i képviselő-testületi döntése, ennek megfelelően 141/2021. (VI. 24.) önkormányzati határozata alapján megkezdte a Gyula város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát és annak kiterjesztését a Gyulai járás településeire.
A vírus további terjedésének megakadályozása érdekében, a hatályos jogszabályok szerint a partnerségi egyeztetést elektronikus formában folytatjuk le. Gyula város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját, mely 2015-ben készült, közzétesszük a város hivatalos honlapján (www.gyula.hu). A partnerségi eljárás lefolytatásának hirdetményét megjelentetjük a Városháza előtti hirdetőtáblán és a Gyulai Hírlapban.
A lakosság, civil és gazdálkodó szervezetek, érdekképviseleti szervek, egyházak (partnerek) a szabályozási terv módosításával kapcsolatban véleményt, észrevételt, javaslatot tehetnek a megadott határidőn belül elektronikus levélként a szilagyin@gyula.hu e-mail címre.
Fentiek alapján várjuk észrevételeiket és javaslataikat, melyeket az önkormányzati honlapon történő közzétételétől számított 21 napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton.
Gyula, 2021.06.28.

























