Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felavatták a korosztályos futsalbajnokokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. június 24. 16:30
Felavatták a korosztályos futsalbajnokokat
Átvették érmeiket az U17-es futsalcsapat tagjai

Átvette aranyérmét és bajnoki trófeáját a Békés megyei U17-es futsalbajnokságban szereplő Gyulasport NKft. korosztályos csapata. A Petri Barnabás által irányította együttes tagjainak Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője és Dobi Róbert, a Clean-Way Gyulai FC-Termál elnöke adta át a bajnokság megnyeréséért járó elismeréseket.

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt korábban megírtuk a fürdővárosi gárda az alapszakasz bajnokaként érkezett a felsőházi rájátszás küzdelmeire. Petri Barnabás együttese egy szoros döntetlennel kezdte a felsőházi csatákat, a folytatásban azonban már feltartóztathatatlanul robogott át ellenfelein. A 126 gólt termelő fürdővárosi együttes a Körösladányi MSK együttesének otthonában gyűjtötte be aranyérmét.

Petri Barnabás elmondta, a futsalbajnokságot a nagypályás kiírással párhuzamosan rendezték meg, így ez extra terhelést jelentett a játékosok számára. A fiatal szakember kiemelte, hogy a csapat minden mérkőzésen tudatos, támadó szellemű focit játszott, ennek megfelelően minden mérkőzést sikerült úgy lezárni, ahogy azt előzetesen is eltervezték.

– A siker elsősorban a kiváló csapategységnek volt köszönhető, a társaimmal egymást segítve tudtunk fejlődni hétről-hétre – tette hozzá Barna Ádám, a csapat játékosa.

A Gyulasport NKft. hat győzelemmel és egy döntetlennel gyűjtötte be bajnoki címét. A fürdővárosi gárda aranyérme mellett egy egyéni elismerést is bezsebelhet, hiszen Zsilák Mátyás toronymagasan végzett a gólvadászokat rangsoroló lista élén.

– Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a játékosok egész éves munkájukért. Sok sikert kívánok nekik a sportban és a magánéletben egyaránt – köszönt el csapatától Petri Barnabás.

Gyulasport NKft. U17-es bajnokcsapatának tagjai: Guti László, Kiss Tamás, Zsilák Máté, Ottlakán Zsombor, Zsilák Mátyás, Havas Máté, Ticudeán Ábel, Varga Norbert, Takács Zsolt és Barna Ádám. Edző. Petri Barnabás.

GYULAI HÍRLAP • 2021. június 24. 16:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)