Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Harruckern János középiskolában tartották meg az első rendezvényét annak a programsorozatnak, amely a gyulai diákoknak igyekszik bemutatni a legfontosabb gyulai vonatkozású hungarikumokat és a helyi értékeket. A június 8-i eseményen roll up kiállítással és előadásokkal várták a tanulókat.
Mint megtudtuk, a programsorozatot a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület pályázata keretében valósítják meg.
Az első eseményen Kiss József, a szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Kónya István alpolgármester mondott beszédet. Hangsúlyozta: fontos hogy megőrizzük a helyi értékeket, és megmutassuk őket a fiatalabb generációknak. Hozzátette, a gyulai értékek köre rendkívül széles, Erkel Ferenc munkásságától a gyulai kolbászon át a helyi, hagyományos módon készült savanyú káposztáig rengeteg érték van, amire büszkék lehetünk.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Bagyinszki Zoltán ugyancsak előadást tartott a helyszínen. A helyi értéktárbizottság egykori titkára kérdésünkre elmondta: 15–20 rendezvényt valósítanak meg a következő két hónapban, egy-egy programra legalább 30 diákot várnak.
A tervek szerint kiállításokat, vetélkedőt és szakemberek által vezetett városi sétákat is tartanak a résztvevőknek. Emellett a szervezők egy kiadványt is megjelentetnek a helyi értékekről, és egy közvélemény-kutatást is végeznek arról, hogy mi kerüljön még az értékek közé – ismertette az előadó.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba