Bozsó milán folyamatos zavart okozott a vendégcsapat védelmében
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Clean-Way Gyulai FC-Termál: Kajári, Nagy S., Szabó, Kukla Zs., Nagy G., Patkás (Oszlács), Zsömbörgi, Pilán (Barthalos), Jimoh, Bozsó és Repisky (Bondár). Csere: Bagyinszki, Kocsis és Oláh. Vezetőedző: Szentléleki Béla.
A gyulai együttes a tabella negyedik helyéről várta riválisát. Szentléleki Béla alakulata két győztesen megvívott találkozó után fogadta a rossz szériában futballozó vendégcsapatot. A három pont megszerzése már egyik gárda számára sem volt kiemelten fontos, a riválisok kizárólag az utolsó győzelem megszerzéséért néztek szembe egymással.
A gyulai együttes azonnal letámadta ellenfelét, több ígéretes helyzet is akadt az első percekben. A hazai gárda hamar ellenfele tudtára adta, hogy pont nélkül fog távozni a fürdővárosi arénából, amikor a hatodik percben Nagy Gergő zúdította a kapuba szabadrúgását. 1-0.
A folytatásban is lendületben maradt a gyulai támadósor, több alkalommal csak a leshelyzet mentette meg a vendégcsapatot az újabb góltól, Nagy Gergő pedig kétszer is megismételhette volna vezető találatát.
A 12. percben már a partjelző zászlaja sem állította meg a fürdővárosi gólszerzést, a szépen végigvitt támadás végén Bozsó Milán helyezte labdáját a nagyszénási kapuba. 2-0.
A komoly mezőnymunkával és durva belépőkkel tarkított mérkőzés a második játékrészben sem vett vissza iramából. A 69. percben Bozsó Milán már megnyugtató előnybe lőtte csapatát, ám a vendégcsapat már az leső félidőben is el-el jutott a hazai kapuig.
A nagyszénási akaratnak a 75. percben lett meg az eredménye, amikor büntetőből szépíthetett az eredményen a vendégcsapat. Három perccel később még közelebb lépett riválisához a vendég együttes, Márk góljával lendültek bele igazán a mérkőzésbe a csapatok. 3-2.
A gyulai gárda taktikus játékkal fogta ki a szelet a lendület kapó nagyszénási együttes vitorlájából, így őrizve meg előnyét a lefújásig.
A Clean-Way Gyulai FC-Termál csapata az alapszakasz megnyerésével érkezett a felsőházi rájátszásba, ahol 15 győzelemmel és 7 vereséggel zárt a tabella 4. helyén. A fürdővárosi együttes legközelebb a Békés Megyei Kupa 4. fordulójában lép pályára, ahol a Szeghalmi FC gárdáját fogadja az Id. Christián László Városi Sporttelepen.