Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legjobbak közé került kémiából az erkeles diák

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. május 29. 14:30
A legjobbak közé került kémiából az erkeles diák
Országos versenyen ért el szép eredményt a gyulai Fodor Kata

nagyné Kotroczó Andrea és tanítványa, Fodor Kata

Fotó: Erkel Ferenc gimnázium

A legjobbak között végzett a nemrég megrendezett Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen Fodor Kata, a gyulai Erkel Ferenc gimnázium tanulója. A diák az 52 jelentkező közül a tizedik helyet szerezte meg. 

– Rengeteget foglalkoztunk a lehetséges feladatokkal online, a verseny közeledtével minden este gyakoroltunk – mondta el lapunknak a tanuló felkészítő tanára, Nagyné Kotroczó Andrea, akinek diákjai a területi, országos versenyeken és az orvostudományi egyetemi felvételiken is rendre jól szerepelnek. 

Hozzátette: a tehetség mellett a hozzáállás is számít, fontos, hogy lelkes, érdeklődő legyen a diák. 

Elmondta: tanítványa az iskolai fordulóból magas pontszámmal jutott be a területi döntőbe, ahol szintén nagyon jó eredménnyel jutott tovább. A járványhelyzet miatt idén az országos döntőt nem rendezték meg, az addigi eredmények alapján rangsorolták a helyezetteket.

Fodor Kata kifejtette, évek óta a kémia az egyik kedvenc tantárgya.

– Már általános iskolában is nagyon közel állt hozzám a kémia. A tantárgyat Tar Attila tanár úr tette élményszerűvé számomra, emellett kémiatanár és gyógyszerész nagyszüleim is erősítették a tantárgy iránti érdeklődésemet – ecsetelte a diák, aki orvosi pályára készül. 

Azt is elmondta, nagyon hálás felkészítő tanárának, aki folyamatosan motiválta. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)