Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kupakgyűjtő szívet helyeztek el a Gál Ferenc Egyetem épülete előtt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. május 05. 11:34
Kupakgyűjtő szívet helyeztek el a Gál Ferenc Egyetem épülete előtt
A bevételekből elsőként a Korábban Érkeztem Alapítványt támogatják

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kupakgyűjtő szívet adtak át május 5-én a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar épülete előtt.

Az eseményen Vincze Gábor, a kar dékánja köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, a kupakgyűjtő célja, hogy ráirányítsa a figyelmet egy-egy civil kezdeményezésre. A bevételekből minden évben más-más olyan szervezetet szeretnének támogatni, amely széles társadalmi igényeket elégít ki.

Kiemelte: elsőként a Korábban Érkeztem Alapítványra esett a választásuk, amelynek köszönhetően a koraszülött gyermekek szülei a kórházból való távozás után sem maradnak magukra.

Rákócziné Tripon Emese, Kétegyháza polgármestere, a kupakgyűjtő szív felajánlója elmondta, néhány hónappal ezelőtt Kétegyházán is felállítottak egy gyűjtőt, ott egy beteg gyermekeket segítő alapítványt támogatnak a kezdeményezéssel.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hozzátette: ezután merült fel, hogy Gyulára is kihelyeznek egy kupakgyűjtőt, annak pedig különösen örül, hogy a Korábban Érkeztem Alapítvány lesz az első szervezet, amelyet így támogatnak, hiszen ő is két koraszülött gyermek édesanyja.

Görgényi Ernő, Gyula város polgármester hangsúlyozta: a két települést összeköti egy értékrend, amelyben a koraszülöttek mentésének, rehabilitációjának támogatása központi szerepet foglal el.

Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója úgy fogalmazott, Békés megyét és azokat a családokat szolgálják, ahová koraszülött gyermek érkezik, azért pedig nagyon hálás, hogy partnereik, segítőik vannak ebben a munkában.

Kozma Gábor rektor aláhúzta: nem csupán a gyűjtőbe kerülő kupakok és az azokból származó forintok a fontosak, hanem az a figyelem, amelyet a kezdeményezéssel elérnek.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)