Négymillió beoltottnál várhatóan a fürdők is megnyithatják kapuikat. Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója ennek kapcsán lapunknak elmondta, a jövő héten még biztosan nem nyitnak, hiszen ahhoz elő kell készíteni a medencéket és a parkot.
– Bár a szünet alatt folyamatosan dolgoztunk, arra nem számítottunk, hogy a nyitás ilyen korai lehet. A bejelentés után időre lesz szükségünk, elsősorban az ilyenkor szokásos engedélyek beszerzése miatt – fejtette ki.
Hozzátette: a nyitás azért sem lenne célszerű, mert a kényszerű zárvatartás időszakában szinte minden tartalékukat felélték, így – mivel az üzemeltetési költségek nagyon magasak – néhány vendégért nem érné meg kinyitni a fürdőt.
Mint megtudtuk, a fürdő a tervek szerint május 22-én nyitja meg kapuit. A kültéri vízforgatós medencéket, azaz a gyermek-víziparadicsomot, a hullámmedencét és csúszdás medencét várhatóan június 12-én üzemelik be.
– Az ötvenes versenyuszoda május 3-án kinyit egy edzőtábor miatt a versenyzők számára, de azzal is van még munkánk: a korlátok, az öltözők, a tusolók mind igényelnek még apróbb felújítási, beüzemelési munkákat – mondta el. Hozzátette: a térburkolók és a lépcsőszerkezetek felújítása is zajlik.
Amint lehet, a gyulai szállodák is kinyitnak. Havas István, a Wellness Hotel Gyula vezetője lapunknak elmondta: május 12-re tervezik a nyitást, de várhatóan idő kell még ahhoz, hogy telt házzal működhessenek. A szállodában a bezárás alatt voltak kisebb-nagyobb felújítások, ezek nem érintik a nyitást.
Arató Henrietta, az Elizabeth Hotel vezetője elmondta: a szálloda felújítása május végére fejeződik be, ezért náluk csúszni fog a nyitás.
– A felújítás szállodánkban három ütemben zajlott. Elkészült az új parkoló, kialakítottunk hat szobát, kibővítettük a bárt és az éttermet. A harmadik ütemben a kert, a napozóterasz felújítása folyik, ezt fejezzük be alig egy hónap múlva – részletezte.
A Komlóban azt mondták: őket sem érinti a jövő heti nyitás, hiszen a hotel mindvégig nyitva volt, üzleti céllal érkező vendégeket fogadott, éttermükből pedig házhoz szállítással lehetett ebédet rendelni.
Boros Zoltán, a Hunguest Hotel Erkel igazgatója elmondta: a szálloda május 14-én nyit újra a több hónapos üzemszünetet követően.
– Elindultak a beszerzések, a készletek feltöltése és a rutinszerű műszaki ellenőrzések. A biztonságos vendégfogadás szabályait a minden szállodai részlegre kiterjedő COVID-19 kézikönyvben fektette le a Hunguest Hotels, ez garantálja a nyugodt és biztonságos pihenést a vendégek számára.
Kifejtette, a hamarosan életbe lépő jogszabályok szerint a szálloda csak védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeket és a velük érkező kiskorúakat fogadhatja, valamint az üzleti céllal érkező utazókat.
A Hunguest Hotel Erkel június 15-ig all inclusive akcióval várja vendégeit. Emellett arra számítanak, hogy folytatódik a tavaly nyári trend, és még több belföldi vendég választ autóval könnyen elérhető, biztonságos magyarországi úti célt.