pilán lendületes játéka hiányzott a második félidőben
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Clean-Way Gyulai FC-Termál: Oláh, Nagy S., Zsömbörgi, Szabó, Kukla Zs., Repisky, Nagy G., Bagyinszki (Barthalos), Patkás (Jimoh), Pilán (Kovács) és Bozsó. Csere: Rostás, Kukla S., és Bojtos. Vezetőedző: Szentléleki Béla.
A hazai gárda három győzelemmel a tarsolyában várta közvetlen riválisát, a vendégcsapat két sikerrel megvívott találkozó után érkezett a gyulai arénába. Mindkét csapat a bajnoki cím kivívására törekszik, így előzetesen is izgalmas mérkőzésre volt kilátás.
A találkozót a gyulai gárda kezdte jobban, hosszú percekig teljesen átvette a játék irányítását. Ahogy telt az idő, úgy lépett ki a szorításból a vendégcsapat. Szentléleki Béla együttese taktikusan felépített játékkal próbálta meg bevenni ellenfele kapuját, a szarvasi gárda pedig villámgyors kontráira építette támadásait. Az első félidőben legfőképpen a mezőnyjáték dominált, ám több alkalommal is veszélyes lehetőséget dolgoztak ki a csapatok.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A második játékrészben már jobban felpörgették játékukat a felek, a szarvasi gárda pedig egyre több alkalommal tudta lefutni a hazai védelmet. Az exgyulai Styecz Milán vezette vendégtámadások a 78. percben értek góllá, amikor Zima labdája talált utat a hazai kapuba.
A fürdővárosi együttes a hátralévő percekben mindent megpróbált, hogy utolérje ellenfelét, ám már nem tudta kiegyenlíteni a találkozó állását.
– Kiegyenlített játékot hozott a találkozó, mindkét csapat mindent megtett a győzelemért. A második félidőben fölénk nőtt a szarvasi gárda. A döntetlen is benne volt a végeredményben, hiszen az utolsó percekben kétszer is a gólvonalról kellett mentenie a vendégcsapatnak – értékelt Szentléleki Béla.
A Clean-Way Gyulai FC-Termál csapata továbbra is pontazonossággal áll a tabella második helyén. A fürdővárosi együttes a következő fordulóban az OMTK-ULE 1913 együtteséhez utazik.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba



























