Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Meghaladta az ötvenezret Békés megyében a beoltottak száma

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. március 16. 10:00
Meghaladta az ötvenezret Békés megyében a beoltottak száma
A megyében is valamennyi, Magyarországon engedélyezett vakcinával oltanak és mindegyik biztonságos, hatékony

Hetente jóval több mint tízezer ember részesül a védőoltásban Békés megyében is, a beoltottak száma mára már meghaladja az ötvenezret – tájékoztatta lapunkat Takács Árpád kormánymegbízott, a megyei oltási munkacsoport vezetője.

takács árpád

Fotó: Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter

Hangsúlyozta: koronavírus-járvány elleni küzdelemben a rendelkezésre álló leghatékonyabb fegyverünk a védőoltás és a kormány által meghozott intézkedések maradéktalan betartása. Valamennyi, Magyarországon használt vakcina biztonságos, hatékony és életeket menthet, ezért fontos, hogy minél többen éljenek az oltás lehetőségével – tette hozzá.

Elmondta azt is, több fronton és egyre gyorsuló ütemben zajlik a koronavírus elleni védekezés Békés megyében is, valamint folyamatosan nő az oltakozási hajlandóság, megyeszerte egyre többen regisztrálnak és igénylik a védőoltást. Ezt igazolja az a tény is, hogy bővíteni kellett a megyei oltópont-hálózatot és így immáron hat helyszínen: Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Szarvason, Szeghalom és Mezőkovácsházán vehetik fel a vakcinát az oltásra regisztráltak, illetve egyre emelkedő tendenciáról számoltak be a háziorvosok is.

„Békés megyében is befejeződött az idősotthonokban és a bentlakásos szociális intézményekben ellátottak és dolgozók kampányszerű oltása, de az igények felmérését követően folyamatosan visszatérünk a korábban járványügyi korlátozások miatt még nem oltott létesítményekbe.” – emelte ki Takács Árpád.

Hozzátette, ugyancsak befejeződött az előzetesen regisztrált kórházi orvosok, egészségügyi szakdolgozók oltása is, az elmúlt hetekben pedig elkezdődött a szépkorúak első körös, illetve ismétlő oltása, de az előzetesen regisztrált, 80 év feletti személyek oltása a megyében jelenleg is folyamatos.

„Szintén az elmúlt napokban, a megyében is elkezdődött a védekezésben résztvevő rendvédelmi szervek, illetve a törvényszéki és ügyészségi dolgozók oltása is.” – mondta.

Aláhúzta: Békés megyében is valamennyi, Magyarországon engedélyezett vakcinával oltanak és mindegyik biztonságos, hatékony. Aki bármelyik védőoltás ellen emel szót – az nem túlzás –, a jelen helyzetben emberi életekkel játszik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)