Papné lukoviczki beáta kilenc góllal segítette együttesét
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Corner-Gyulasport NKft.: Antal X., Csapó Kovács H. 2, Mitykó B. 1, Lukács N. 2, Papné Lukoviczki B.9/3, Szögi T. 5/2, és Dr. Bányainé Szabó R. 3. Csere: Szabó L., Nagy N. 1, Laurinyecz E. 1, Medve M. Volent L. Kertes S. Anderlik A. Vozár M. és Hős K. 2. Vezetőedző: Zöldi Tóth Katalin.
Mindkét együttes a tabella élvonalához tartozik, így előzetesen is nagy mérkőzésre volt kilátás. A gyulai együttes egy bosszantó időn túli hétméteressel veszített otthonában, míg riválisa átrobogott mezőtúri ellenfelén. Zöldi-Tóth Katalin csapata továbbra is versenyben van a dobogóért, míg a hódmezővásárhelyi alakulat a bajnoki címért hajt, így mindkét gárda a győzelemért járó pontokért érkezett az arénába.
A hazai együttes kezdte jobban a mérkőzést, ám a vendégcsapat kiváló védekezésnek köszönhetően tartotta a lépést ellenfelével szemben. A 20. percben volt a két gárda között a legszorosabb a különbség, ekkor 10-9-es állást mutatott az eredményjelző. A 25. percben azonban már ötólos előnyben állt a hódmezővásárhelyi csapat, a vendég együttes pedig igyekezett lépést tartani riválisával. A kiváló kapusteljesítménnyel segített fürdővárosi gárda azonban támadásban görcsössé vált, ennek köszönhetően 18 ziccert rontotta el a mérkőzés során.
Máthé István, a Corner-Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, támadásban sokat hibázott a gyulai csapat, sok eladott labda, technikai hiba és célt tévesztő lövés jellemezte a játékot. A fiatal hazai játékosokkal teletűzdelt hazai alakulat jól kihasználta a gyulai csapat hibáit, gyors lerohanásaival pedig a maga javára billentette a derbit.
Mérkőzés alakulása: 10. perc: 5-3, 20. perc: 10-9, 25. perc: 15-10, 35. perc: 20-17, 40. perc: 24-20, 50. perc: 28-23, 55. perc: 30-24, 60. perc: 31-26.
– Nagyon dekoncentráltak voltunk az egész mérkőzés alatt, tizennyolc kihagyott ziccerrel és 14 eladott labdával nem lehet mérkőzést nyerni. Azt gondolom, ha nyerni akarunk idegenben, akkor jobban kell koncentrálnunk és nem félni a rajtunk lévő nyomástól. Csalódott vagyok, mert nagyon akartam a győzelmet – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A Corner-Gyulasport NKft. csapata továbbra is a tabella negyedik helyén áll, a következő fordulóban pedig a Szarvasi NKK együttesét látja vendégül a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.