Kifejtette: a koronavírus-járvány miatt a fürdővárosban is sokan kerültek nehéz helyzetbe a vendéglátóiparban. Hozzátette: a szektort több intézkedéssel segítette a kormány, bevezette a munkabér-támogatást, és elengedte a kkv-k és az egyéni vállalkozások iparűzési adójának felét.
A polgármester emlékeztetett: a gyulai önkormányzat további segítségként 50 százalék kedvezményt biztosított a városi tulajdonban lévő üzlethelyiségek bérleti díjából és a kerthelyiségekhez kapcsolódó közterület-használati díjból.
A városvezető aláhúzta: a kormány a napokban bérletidíj-mentességet biztosított azoknak a vendéglátósoknak, akik önkormányzati vagy állami tulajdonú ingatlanban bérelnek területet. Hangsúlyozta: ehhez csatlakozva, a gyulai képviselő-testület hatáskörében eljárva csütörtökön határozatban döntött arról, hogy a fürdővárosi kerthelyiségek után nem kell közterület-használati díjat fizetni február 1-jétől június 30-ig.
Mint mondta, az intézkedéssel az éttermek, kávézók, cukrászdák, kocsmák és más vendéglátóhelyek újraindulását, valamint a munkahelyek megőrzését és újrateremtését szeretnék segíteni.
























