Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gólgazdag mérkőzésen élesítette formáját az U19-es együttes

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. február 07. 13:00
Gólgazdag mérkőzésen élesítette formáját az U19-es együttes
Gyulasport NKft.–Lőkösháza KSK 8-1 (3-1)

A Gyulasport NKft. U19-es csapata felkészülési mérkőzésen fogadta a Lőkösháza KSK együttesét. Szabó Attila és Szentléleki Béla gárdája pillanatnyi esélyt sem hagyva győzte le riválisát.

lendületből sodorta el riválisát a gyulai együttes

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyulai együttes a hét közepén az Eleki USE csapatával találkozott, ahol 3-3-as döntetlennel hangolt a bajnokságra. A folytatásban a Megye II.-es bajnokságban szereplő Lőkösháza KSK csapat érkezett az Id. Christián László Városi Sporttelepre.

A hazai együttes az első percektől kezdve letámadta ellenfelét, az egész mérkőzés alatt a kezében tartotta a játék irányítását. A gyors rohamokkal és taktikusan felépített támadások már az első félidőben meghozták a gólokat. A vendégcsapat kétgólos hátrányban megpróbált visszakapaszkodni a mérkőzésbe, ám a hatékony védekezéssel operáló hazai gárda útját állta a lőkösi rohamoknak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A második félidőben már sokkal egyértelműbb volt a gyulai fölény, Szabó Attila és Szentléleki Béla tanítványai fokozatosan őrölték fel az egyre fáradó vendégcsapatot.

– Az első perctől kezdve letámadtuk az ellenfelet, így hamar kétgólos előnyt harcoltunk ki magunknak. Végig magabiztosan, sok helyzetet kialakítva játszottunk a fokozatosan elfáradó riválisunkkal szemben – értékelt Szabó Attila.

A Gyulasport NKft. U19-es csapata tovább folytatja felkészülését a korosztályos bajnokság tavaszi szezonjára.  A fürdővárosi gárda legközelebb a sarkadkeresztúri riválisa ellen lép pályára február 14-én.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)