Fodor Magdolna 1940 körül dr. Adler Ignác főrabbi házánál
Dr. Diósi Imréné Fodor Magdolna visszaemlékezése
A deportálásunkkal kapcsolatos időpontokat anyánk rendkívüli emlékezőképessége alapján az alábbiakban jegyzem föl.
Húgom és jómagam tudjuk, hogy hol jártunk, de az események időpontjai nem rögzültek bennünk.
Ami biztos: Gyulán 1944. május 9-én vittek bennünket gettóba, onnan 1944. június 16-án Békéscsabára, a téglagyári gyűjtőbe.
Június 26-án vagy 27-én vagoníroztak be minket. A mi vagonunkban 93 főt zsúfoltak össze.
Június 29-én (Péter, Pál napján) érkeztünk Auschwitzba. A Birkenau B/III. lágerbe kerültünk. A Birkenauba érkezéskor a férfiakat különválasztották. Édesapám, Fodor Ábrahám soha nem tért vissza közénk.
Augusztus 14-én vittek el minket Ravensbrückbe. Kb. 10 napig voltunk ott.
Augusztus 25-én érkeztünk Berlin-Reinickendorfba. Az „Argus” repülőgépgyárban dolgoztunk 1945. március 15–16-ig. Ezután Berlin környékén sáncokat, tankcsapdákat építettünk.
Berlin-Reinickendorfból 1945. április 20-án vagy 21-én este Oranienburgba (Sachsenhausen) hajtottak bennünket. Ez a láger ekkor már üres volt. Az előző éjszakát egy erdei tisztáson töltöttük, s reggel érkeztünk meg. Innen mindjárt továbbtereltek minket. 12 napon át, élelmezés nélkül, 1-2 órás pihenőkkel meneteltünk, és általában állatok tartására szolgáló ólakban, pajtákban húztuk meg magunkat.
1945. május 2-án egy Krempendorf nevű faluban utolértek bennünket a szovjet csapatok, és így felszabadultunk.
Édesanyám: Fodor Ábrahámné.
Húgom: Fodor Ilona.
Én: Fodor Magdolna.
Lejegyeztem a 80-as évek elején, még anyám életében.
Dr. Diósi Imréné sz. Fodor Magdolna
Ugyanott 2015-ben
Dr. Diósi Imréné Fodor Magdolna (Szimhe bász Gitl) elindult az örök élők útján, ahonnan nincs visszatérés.
Életének útja majdnem 100 esztendeje, 98 évvel ezelőtt, Köröstarcsán, 1922. dec. 1-jén vette kezdetét a feketefalui Fodor Ábrahám és a pesti Fischer Gizella első gyermekeként. Felejthetetlen boldog gyermek- és lánykora volt Gyulán, szerény és tisztességes környéken élték mindennapjaikat a Görbe utcai házukban. Érettségit Békéscsabán tett, amihez sok nehézséget le kellett küzdenie. Minden reggel, hóban-fagyban is gyalogolt a vasúthoz, és vissza. Kitartott, végigcsinálta. Egyetemre nem vették fel, és munkát sem kapott, ez akkor zsidóknak már nem járt. De a tanulás, a tudás vágya erős volt benne. Sokkal később, munka és család mellett mérlegképes könyvelői oklevelet szerzett.
Húszévesen párt talált magának. 1942-ben összeházasodtak, de csak nagyon rövid idő adatott meg számukra, mert 1943-tól már hadiözvegy volt, munkaszolgálatos férje nyom nélkül pusztult el a fronton. A szörnyűséget a borzalom követte. 1944-ben, a Rettenet időszakában, a holokauszt, a soá idején a haláltáborok haláltáborába, Auschwitzba hurcolták, ahol imádott és tisztelt apjukat megölték, anyjuk és a két lány a sors akaratából azonban túlélte a túlélhetetlent. 1945-ben visszatértek a boldogságot örökre elvesztett gyulai otthonba.
Életigenlése, az élethez való ragaszkodása erőt adott neki az újrakezdéshez. Legfőbb vigasza volt, hogy végre munkát kap, mint minden más ember. Soha egy pillanatra nem szűnt meg a munka- és tudásszeretete. Aztán lett egy újabb támasza: társával összekötötték életüket – 1949-ben ment férjhez dr. Diósi Imre jogászhoz. Kettőjük életének csodája nem sokkal később megérkezett: megszületett fiuk, Lajos. Több mint hat évtizede, 1957 óta Budapesten éltek. Teljesek lettek a mindennapok, mosoly jelent meg az arcukon, de a tragikus múltat senki nem hagyta és nem tudta elfelejteni.
Magdi néni nem volt harsányan nevető, de nem volt mosolytalan sem. Barátságát, szeretetét nem mutatta ki látványosan, de megszeretett másokat, és még többen megszerették őt. Őszinte tiszteletet kapott okosságáért, odafigyeléséért, családon kívül is rendíthetetlen kötelességtudásáért, vagy épp humoráért, eleganciájáért, időtől ki nem kezdett csinosságáért. Hosszú, szerető, hétköznapiságában is teremtő és alkotó élete boldog és szörnyű, sajgó és újra szép szakaszokon futott. Búcsúzunk tőle az ősi imádság szavaival. Lechi besálom...
Verő Tamás rabbi gyászbeszédének szerkesztett változata. Elhangzott a Kozma utcai izraelita temetőben, 2021. január 6-án, 11 órakor.
