Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mire figyeljünk?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2021. január 22. 18:00
Mire figyeljünk?
A P.O. Autóalkatrész téli jó tanácsai

A személygépkocsi- és kisteherautó-alkatrészek kis- és nagykereskedelmével foglalkozó P.O. 2009 óta működik a Szent István utca 25/B szám alatt. Az autós kiegészítőket, autóápolási termékeket és a minőségi kenőanyagokat is forgalmazó üzlettel új rovatot indítunk, melynek első részében a téli időszakot érintő problémákról lesz szó.

 

Fotó: Gyulai Hírlap

Pallagi Sándor ügyvezető lapunknak elmondta: az igazi téli időjárás beköszöntével az autótulajdonosoknak érdemes odafigyelniük néhány dologra.

– Nagyon fontos, hogy jó minőségű ablakmosó folyadékot válasszunk, amely nem károsítja az ablaktörlő- és a szélvédőrögzítő gumikat. A nagyon olcsó folyadékokkal pórul járhatnak a sofőrök, azok methanoltartalma miatt – hívta fel a figyelmet. Mint megtudtuk, a P.O.-nál többféle termék közül válogathatnak a vevők.

– Szintén nagyon fontos ebben az időszakban a gépkocsik hűtőfolyadékának ellenőrzése. A nem megfelelő keverési arány vagy a fagyálló hűtőfolyadék hiánya komoly meghibásodást okozhat az autók motorjában, hűtőjében és csöveiben. Ennek anyagi vonzata nem filléres tétel – fejtette ki az üzletvezető.

Kiemelte, a kereskedésben a gépkocsi-tulajdonosok meg is mérethetik a hűtőfolyadék minőségét, ezt az üzlet szakképzett munkatársai végzik el optikai műszer segítségével.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap

– Az akkumulátorok állapotára szintén oda kell figyelni ilyenkor, hiszen a rossz állapotú aksik a mínusz fokok beköszöntével hamar megadhatják magukat. Kérés esetén ezek állapotát szintén bemérjük a megfelelő műszer segítségével.

Az ügyvezető elmondta, az üzletben többféle akkumulátort árulnak, ezek többsége készleten is megtalálható. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a régi áramforrást beszámítják a vásárlásnál.

A boltban egyéb téli autóápolási cikkek és kiegészítők is kaphatók, többek között jégoldók, jégkaparók, páramentesítők, törlőpárnák, zárjégoldók és az ajtók befagyását megakadályozó szilikonspray-k. Emellett az ülésfűtés is beszerezhető az üzletben.

A P.O. autóalkatrész-kereskedés hétfőtől péntekig 8–17 óráig, szombaton 9 és 12 óra között tart nyitva. Elérhetőség: 06-30/701-4845, 06-66/633-888.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
Kapcsolódó cikkek
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)