Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 18 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2021. január 22. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 18 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 34 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 14 súlyos és 18 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 227 személyt fogott el, közülük 53 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 115 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 201 személyt állítottak elő, köztük 115 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 78 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 97 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 130 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. 

Hazánk területén 10 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, 3 személy ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)