Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felemás szezonon van túl a gyulai kézilabdacsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. január 08. 15:00
Felemás szezonon van túl a gyulai kézilabdacsapat
Dobogón végezne együttesével Zöldi-Tóth Katalin

Megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra az NB II.-es női kézilabda-bajnokságban szereplő Corner-Gyulasport NKft. csapata. Zöldi-Tóth Katalin együttese a bajnokság meghatározó csapatává szeretne összeérni.

hős kata harminchat góllal segítette csapatát az  őszi szezonban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyulai gárda csapatépítéssel kezdte a szezont, hiszen a bajnokság végén több játékos is elhagyta az egyesületet. A vezetőségnek sikerült a tavalyi gárda magját együtt tartani, emellett az ifjúsági együttesből több tehetséges játékos is felkerült a felnőttek közé. A fürdővárosiak a legnagyobb riválisuk ellen kezdték a bajnokságot. A szoros vereséget hozó találkozó után a gyulai együttes sorra húzta be bajnoki győzelmeit, csupán a K. Szeged SE ellen hullajtott pontokat. A kiváló szereplésnek meg is lett a jutalma, a félidei záráskor a tabella harmadik helyén álltak.

– Nagyon felemás érzések vannak bennem a mögöttünk álló időszakról. Új csapatot kellett építeni, sok új játékossal kellett megismerkednem. A szezon elején össze kellett szoknia a játékosoknak egymással, valamint az én stílusommal is. Ahogy jöttek a mérkőzések egymás után, egyre jobban látszott a közös munka eredménye. Nagyon sajnálom, hogy a vírus közbeszólt, ahogy kezdtünk belejönni a bajnokság ritmusába, le kellett állnia a küzdelmeknek – mondta el Zöldi Tóth Katalin.

A vezetőedző hozzátette, a tavaszi fordulók újabb kihívások elé állítják a csapatot. A február 13-án kezdődő bajnokság mellett, a felnőttcsapatnak három elhalasztott mérkőzést is pótolnia kell majd a szezon elején.

–  A tavaszi szezon újra nagy kihívás lesz számunkra. Szeretnénk minél többet fejlődni és a bajnokság végén az első három csapat között végezni. Hiszem azt, ha keményen dolgozunk és a csapat is hisz magában, bármire képesek vagyunk – zárta Zöldi Tóth Katalin.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)